26.fejezet Armin szemszög

-Armin, jól vagy?-kérdezte tőlem... ki is? Ő meg ki, és miért kérdezi aggódó tekintettel, hogy jól vagyok e?
-Jól vagyok, de... te ki vagy?-kérdem tőle... valamiért nagyon fáj a fejem, de nem tudom, hogy miért.
-Armin... ha ez egy vicc akar lenni, csak tudd, hogy nem nevetek.-mondja idegesen fürkészve... honnan tudja a nevem?
-Nem viccelek... ki vagy te?-kérdem tőle ismét.
-Amanda vagyok a barátnőd... most komolyan nem ismersz fel?-kérdezte könnyes szemmel... a barátnőm? Nem rémlik, hogy nekem lett volna egy barátnőm.
-Nézd... szerintem összetévesztesz valakivel és... hol vagyok?-nézek körül... ez nem a lakásom, biztos a lányé.
-Nálam... nem rémlik?-kérdi aggódva.
Megrázom a fejem.
Felállt, majd megfogta a kezem és kivezetett a házból, ki a kapuig.
-El kell mennünk a korházba... biztos agyrázkódásod van.-mondja idegesen össze-vissza nézve, majd egyszer csak rám nézett.
-Csak a nevedre emlékszel?-kérdi.
-Azt hiszem... nem, van egy ikertesóm Alexy, asszem.-mondom fejemet vakarva.
-Gyere, menjünk.-majd megfogta a kezem.
Pirultan néztem rá, ő pedig ezt észrevette.
-Ne haragudj... elfelejtettem, hogy nem ismersz.-mondja olyan szívfájdalmasan, hogy már nekem is sírhatnékom van.
Majd elindultunk a kórházba.
-Amúgy... Amanda igaz?-kérdem tőle mikor már elindultunk.
-Igen, Amanda Hiller.-mondja keservesen.
-Izé... mióta ismerjük egymást?-kérdem tőle zavartan.
-Szeptember óta, majdnem egy éve... mondjuk.-mondja az utat nézve lehangoltan.
-Értem...-majd ezután nemigen szóltunk egymáshoz, míg a kórházba nem értünk.

Mikor megérkeztünk, Amanda rögtön egy nővérhez rohant.
Addig én leültem egy székhez és vártam.
Nem sokkal később egy orvos állt előttem, akinek őszes haja volt és vakítóan kék szeme.
-Üdv, Doktor Grey vagyok, velem tetszik jönni megvizsgálni önt?-kérdezte mosolyogva.
Bólintottam egyet, és már mentem is vele.
Visszafordultam és látom, hogy Amanda nekirogyott a székre és elkezdett sírni.

Majd utána a doktorhoz fordultam.
-Doktor, agyrázkódásom lehet?-kérdeztem tőle.
-Azt még nem tudhatom, először meg kéne, hogy vizsgáljalak.-mondta, majd bementünk egy fehér szobába, ahol egy ágy volt a közepén és jobbra pedig néhány szék.
Leültetett a székre, majd elővett valamilyen lámpát, és azzal kezdett a szemembe világítani, és mondta, hogy kövessem a fényt, majd úgy is tettem.

Miután megvizsgált, a szemembe nézett és, már kezdte is a mondandóját.
-Nos... enyhe agyrázkódásod van, de nyugi nem vészes... vagy egy, esetleg két nap múlva újra fog emlékezni mindenre, de ha szabad kérdeznem, hogy sérült meg?-kérdezte tőlem az orvos.
-Hát magam se tudom... és azt se, hogy ki ez a lány, aki kint várakozik.-mondom.
-Szép lány mondhatom.-kacsint rám.
-Szóval csak ennyi lenne, hogy pihenjen, és várjon amíg vissza nem jön az emlékezete.-mondja, majd kivezetett a szobából vissza Amandához.
-Doktor úr, hogy van Armin?-kérdezte kisírt szemekkel.
-Nincs semmi komoly, néhány nap és újra a régi lesz.-mondja biztatóan.
-Biztos?-kérdi.
-Igen, de próbálja ön emlékeztetni is, hogy hamarabb jöjjön vissza az emlékezete.-mondja, majd elköszönt tőlünk az orvos, és már távozott is.
Kimentünk a kórházból és Amanda átölelt.
-Úgy örülök, hogy nincs semmi komoly bajod.-mondja, én pedig ismét elpirultam.
-Aha...-mondom zavartan.
-Nos, menjünk haza... vagyis hozzám.-mondja.
-De nem is ismerlek.-mondom... komolyan ilyen aranyos barátnőm van, vagy nem is a barátnőm?
-Tudom, de vissza szeretném hozni az emlékeidet rólam.-mondja szomorúan.
Majd beletörődően sóhajtottam egyet, majd elindultunk egymás mellet.

Miután megérkeztünk, bementünk a kapun, majd be a házba.
-Ó, igaz is, gyorsan felhívom Alexyt.-mondja miután már levettük a cipőnket, és elhelyezkedtünk a kanapén.
-Halló?Alexy sürgősen gyere le hozzám.... nem szeretném ezt a telefonba elmesélni.... oké?...na szia.-hangzott le gyorsan a beszélgetésük.
-Alexy öt perc múlva itt lesz.-mondja mosolyogva, de látszik rajta, hogy szomorú.
-Szóval azt már tudod, hogy Amandának hívnak és, hogy a barátnőd vagyok... mit kell még, hogy mondjak.. hmm, ja igen.. azt már tudod, hogy agyrázkódásod van, de azt nem, hogy miért.... szóval azért, mert épp szaladtál utánam a lépcsőn, de egyszer csak elcsúsztál az egyik fokon és leestél.-mondja szomorúan.
-De miért szaladtam utánad?-kérdem tőle, ő pedig válasz helyett elpirult.
-Nos... épp kettesben voltunk és izé...-nem folytatta tovább, inkább elfordította vörös arcát.
Utána esett le, hogy mit is csináltunk volna... rögvest elpirultam én is... ilyen gyökeres lenne már a kapcsolatunk?
Majd kopogásra lettem figyelmes.
Amanda felpattant a kanapéról és az ajtóhoz ment.
Kinyitotta és Alexy állt ott.
-Szia, mi történt?-kérdezte aggódva.
-Gyere beljebb.-majd Alexyt leültette maga mellé a kanapéra.
-Az van, hogy Arminnak agyrázkódása van.-mondja Alexynek.
-Mi? Hogyan?Amnéziája van vagy mi?-kérdezte idegesen.
-Nyugi, rád emlékszek... csak rám nem.-gördül le egy könnycsepp az arcán.
-De ugye vissza jön az emlékezete?-kérdi.
-Igen, voltunk a kórházba és azt mondta az egyik orvos, hogy nem súlyos és, hogy hamar vissza fog majd neki jönni az emlékezete.... de addig is próbáljuk meg emlékeztetni.-mosolyodik el keservesen.
Alexy bólintott egyet, majd elkezdtek nekem mesélni.
-Emlékszer mikor ott aludtam nálatok és le "perverz uraságoztalak"?-kérdezte tőlem Amanda, majd megráztam a fejem.
-És arra, mikor volt a halloween buli, és nem mertem kinyitni az ajtót, mert azt hittem szellem van odakint, miközben a pizzafutár volt?-kérdi Alexy, majd újra megráztam a fejem.
-Ó, erre biztos emlékezni fog.-mondja Amanda, majd a nyakláncomhoz érintette a nyakláncát, ami pont ugyanolyan volt, mint az enyém.
-Erre se emlékszel? Ezt vetted nekem.-mondja.
Majd ismét megrázom a fejem.
-Inkább jobb lenne, ha lepihenne, nem?-kérdezte Alexy ő pedig bólintott.
-Igaz... hazavinnéd? Most nem szeretném, ha itt aludna... rosszul érezném magam, mert az én hibám, amiért most nem emlékszik rám.-mondja könnyes szemmel.
-Biztos nem a te hibád... amúgy mi történt?-kérdi.
-Leesett a lépcsőn.-mondja.
-Értem..., nos menjünk tesó.-állított fel Alexy, majd kivezetett a lakásból.
Elköszöntünk Amandától, majd elmentünk haza.

-Biztos nem ismered fel Amandát?-kérdi aggódva.
-Őszintén mondom, hogy nem.-mondom.
-Hm... ugye tudod, hogy a barátnőd?-kérdezte.
-Igen, tudom.-mondom neki.
-Nagyon szép igaz?-kérdi Alexy mosolyogva.
-Az...-pirulok el.
-Áhá! Elpirultál, úgyhogy, csak érzel még iránta valamit.-mondja vidáman.
-Lehet... de az is lehet, hogy semmit.-mondom, majd utána megérkeztünk.

Bementünk a házba, majd egy 14 év körüli lány ugrott a nyakamba.
-Szia Armin, hol voltál egész nap.-kérdi egy fekete hajú, barna szemű lány... ki is ő? Áh, ő Kate az unokatestvérem.
-Szia Kate, hát a.... barátnőmnél?-inkább kérdem, minthogy mondom.
-Szia Kate, most Arminnak pihennie kell... addig gyere játszunk valamit.-mondja Alexy, majd beküldött a szobámba, hogy pihenjek... úgy is tettem.
Lefeküdtem az ágyra, majd a falat kezdtem el bámulni.
Nem voltam fáradt, de két perc után, úgy hunytam le a szemem mintha ólomból lenne.... majd elaludtam.

25.fejezet Egy jó nap... vagy mégsem?

Reggel hat óra van én pedig még mindig próbálnék aludni, de nem megy.... egész este gyötörtek a rémálmok.

Nem tudom miért, de Arminról álmodtam, aki előttem csókol meg egy vadidegen lányt.

Szörnyű volt... olyan mintha tényleg ott lettem volna, de még az a szerencse, hogy csak álmodtam.

Majd hirtelen ajtókopogásra lettem figyelmes... ki lehet ilyen korán?

Egy sóhaj kíséretében felálltam az ágyból, majd lementem a bejárathoz.

Kinyitottam az ajtót és meglepetésemre Rosalya állt ott... még korán reggel is ilyen energikus tud lenni?

-Szia mi baj? Szörnyen nézel ki.-engedte be magát Rosa, majd bement a nappaliba és leült a kanapéra, én úgyszint.

-Hát kösz... semmi csak egész este nem aludtam.-mondom szememet dörzsölve.

-Azt látom, de miért?-faggatott továbbra is barátnőm.

-Csak rosszat álmodtam ennyi az egész.-mondom álmosan.

-Értem... mi lenne, ha elmennénk vásárolni?-kérdi Rosa mosolyogva.

-Most? Nincs ahhoz még túl korán?-teszem fel neki a kérdést.

-Igaz... nos akkor addig ki sminkellek, hogy ne tűnj annyira álmosnak rendben?-kérdi.

Egy sóhajjal beleegyeztem, majd Rosa mintha már ezt az egészet kitervelte volna, mivel elővette a táskáját a benne lévő sminkekkel.

-Amúgy, hogyhogy ilyen fitt vagy már kora reggel?-kérdem tőle.

-Nem tom'... genetika.-kuncog.

-Az lehet.-nevetek.

-Na de mind egy... amúgy milyen rémálmod volt?-kérdi, én meg egyből abbahagytam a nevetést.

-Nos...-kezdtem bele.-Azt álmodtam, hogy Armin megcsalt.-mondom komolyan.

-Hű... érdekes.-mondja Rosa gondolkozva.

-Mi az érdekes?-kérdem tőle.

-Semmi, semmi... csak nem értem, hogy miért pont ezt álmodtad... történt valami tegnap esetleg valamikor?-kérdi, nekem meg már leesett a tantusz.

-Ó, már tudom hagyjuk ezt...na, de, hogy áll a sminkelés? Kész vagyok már?-terelem a témát.

-Egy kis türelmet és.... kész.-jelenti ki és a kezembe nyomott egy tükröt.

-Na milyen?-kérdi izgatottan.

-Fantasztikus... köszönöm.-ölelem át.

-Nincs mit... na de gyorsan öltözz át és már utána indulhatunk.-mondja én pedig felmentem a lépcsőn, be a szobámba, és felvettem egy fehér blúzt és mellé egy szintén fehér színű szoknyát, majd megfésülködtem és lebaktattam a lépcsőn.

-Na így már sokkal jobban nézel ki.-jelenti ki Rosa.

-Köszi, na akkor indulhatunk?-kérdem ő pedig bólintott egyet, én pedig felvettem a cipőmet, majd kimentünk a házból.

Bezártam magam után az ajtót, majd elindultunk a butikok felé.

-Amúgy mit szeretnél vásárolni?-kérdem tőle.

-Hm... mondjuk ruhákat, cipőket, szoknyákat, esetleg ékszereket....-sorolja Rosa egész úton, hogy mit szeretne venni... már bánom, hogy megkérdeztem.

Mikor megérkeztünk a butikba, Rosa egyből odavetette magát ruhákhoz... elég vicces látvány volt.

-Szerinted ez, hogy állna rajtam?-mutat felém ez kék színű csipkés egybe ruhát.

-Jól, elhiheted.-mondom mosolyogva.

Addig amíg Rosa még vacillál a ruhák közt, addig én az ékszer részlegre mentem.

Szeretnék venni valamit Arminnak... elvégre kaptam tőle egy gyönyörű nyakláncot.

De nem fülbevalót szeretnék neki venni, hanem valami jelképes ajándékot, hmm.... mondjuk egy karórát, és belegravíroztatnám azt, hogy ,,Szeretlek"... ez szerintem jó ötlet.

Nézegettem a férfi karórákat, de egyik se tetszett úgy igazán.

Majd hirtelen egy nő termett mellettem.

-Segíthetek valamiben?-kérdezte tőlem kedvesen.

-Hát... csak ilyenfajta férfi karóráik vannak?-kérdeztem tőle.

-Nem, erre vannak a többi órák.-mutat a bal oldali részlegre... akkor meg minek ide vannak pakolva az órák?

-Oké, köszönöm innen már boldogulok.-majd a nő egy mosoly kíséretében elment az ellenkező irányba.

Odamentem a bal oldali részleghez ahol csupa jó órák voltak, és ki is néztem egyet közülük.... nagyon jól nézett ki és biztos tetszeni fog Arminnak.

Megnéztem az árát és egyből lefagytam.... ennyi egy óráért?!

Olyan drága mint a méreg, de hogyha igazán szeretem, akkor nem számít a pénz.

Miután megvettem az órát, visszamentem Rosához aki, ahogy látom már kiválasztotta a neki tetsző ruhát, cipőt.... és még sorolhatnám dolgait.

-Na, mi jót vettél?-kérdezte.

-Arminnak egy órát.-jelentem ki mosolyogva.

-Ú... hadd nézzem meg.-mondja Rosa mosolyogva.

Mutatom meg neki az órát, ő pedig még jobban elvigyorog.

-De cuki vagy, biztos tetszeni fog neki... kár, hogy én nem vettem Leighnek semmit.-húzza el a száját.

-Majd fogsz neki, ne aggódj.... amúgy hol lehet gravíroztatni?-kérdem tőle.

-Ott mész egyenesen és mikor látsz egy bordó színű épületet, akkor az lesz.-mondja közbe mutogat, hogy mi hol van.

-Értem...  te nem jössz?

-Nem, még veszek valamit az én Leighemnek.-mondja vigyorogva, majd elment.

Mentem egyenesen, ahogy Rosa mondta, és tényleg ott volt egy bordó színű épület.

Bementem, és egy középkorú férfi köszöntött a pultnál.

Én szintúgy, majd megmutattam neki az órát, hogy mit, hogy kellene csinálni és, hogy mit kell odaírni, meg stb...

Mikor kész lett visszaadta az órát, kifizettem a gravírozást, majd kimentem az épületből.

Hazafelé indultam, közben felhívtam Armint, hogy jöjjön át, de azt nem mondtam el, hogy miért.

Mikor hazaértem, ő már a kapuban várt rám, én pedig elvigyorodtam, majd odarohantam hozzá.

-Szia, de jó, hogy itt vagy.-mondom neki, majd nyomtam a szájára egy csókot.

-Hiányoztál, hol voltál? Próbáltalak elérni, de nem vetted fel.-mondja... ja igen, le voltam némítva, upsz.

-Bocsi, le voltam némítva... amúgy nem megyünk el sétálni? Olyan jó idő van.-jelentem ki mosolyogva.

-Oké, mi lenne ha a parkba mennénk?-kérdi ő is mosolyogva.

-Rendben.-majd megfogtam Armin kezét és elindultunk.

Sok mindenről beszélgettünk Arminnal, majd mikor megérkeztünk a parkba leültünk egy padba, majd kezdtem bele a mondandómba.

-Van számodra egy meglepetésem... csukd be a szemed.-mondom neki.

Ő kérdőn néz rám, majd utána becsukta.

Gyorsan elővettem az karórát, majd Armin kezére adtam, és még mindig csukva a szeme.

-Kinyithatod.-mondom, majd kinyitotta a szemét és a kezére pillantott... meglepettséget észleltem az arcán, majd utána elmosolyodott.

-Ó, nem kellett volna.-mondja mosolyogva, közben egy kicsit el is pirult.

-Nézd meg, hogy mi van odaírva.-mondom én is egy kicsit pirultan,

Nézegetni kezdte az órát, majd rábukkant az írásra.

Elmosolyodott.

-Én is szeretlek.-mondja majd megcsókolt.

Viszonoztam csókját, ő pedig átkarolta a derekamat.

-Amanda, te vagy az?-kérdezte tőlem egy ismerős hang.

Gyorsan elváltunk Arminnal, majd az illetőre néztem... ez Azusa, de rég nem láttam már.
-Szia Azusa, de rég láttalak, jól vagy?-kérdeztem tőle kedvesen.
-Köszi jól és te? Amúgy... bocsi, hogy félbeszakítottalak titeket, csak úgy örülök, hogy látlak.-mondja.
-Ja igaz is.... Azusa, ő a barátom Armin.-mutatom be neki Armint.
Köszönnek egymásnak, majd Azusa folytatja...
-Amúgy köszi, hogy rábeszéltél arra, hogy menjek oda Lyshez... képzeld, együtt vagyunk.-mondja boldogan.
-Ennek örülök, na de nekünk mennünk kell, szia.-mondom neki, majd felálltam, és megfogtam Armin kezét, és már indultunk is haza... vagyis hozzám.
-Miért kellett elmennünk?-kérdi.
-Azért mert most veled szeretnék lenni.-csókolom meg.
-Én is.-suttogja a számba, majd összekulcsoltuk a kezünket, és indultunk tovább.
Mikor megérkeztünk, lehúztuk a cipőnket, majd Armin nekem esett... más szóval megcsókolt.
Eltoltam magamtól, majd egy ravasz mosolyra húztam a számat.
-Ha kellek neked, kapj el.-futottam is fel a lépcsőn, ő pedig mire feleszmélt már futott is utánam, de egyszer csak elcsúszott és leesett a lépcsőn.
-Armin!-idegesen futottam le a lépcsőn Armin felé, aki a padlón feküdt mozdulatlanul.
-Armin!ARMIN!-szóltam neki többszőr idegesen, de nem reagált, majd megfogtam a csuklóját és megvizsgáltam, hogy még él e.... szerencsére igen, de akkor miért nem ébred fel?
Majd ebben a másodpercben Armin kinyitotta a szemét, majd megfogta sajgó fejét és felült a földről.
-Armin, jól vagy?-kérdem idegesen.
-Jól vagyok, de... te ki vagy?