Nyűgösen fészkelődtem az ágyamban.A redőnyt este elfelejtettem lehúzni, így a nap besüt az ablakom pont az arcomra... hát ez remek.
A fejemre húztam a takarom, majd úgy próbáltam elaludni, de nem ment.
Reggel 7 óra van kereken, én pedig már fenn vagyok... lehet, hogy az idegességtől, hogy talán soha többé nem kapom vissza Armint, vagy csak mert egész este animét néztem.... valamiért az utóbbira tippelek.
Felkeltem az ágyról, majd lebaktattam a lépcsőn be a konyhába.
Tegnap óta nemigen ettem semmit... max egy lekváros kenyeret.
Előkészítettem a kenyeret a pultra, majd nekiláttam melegszendvicsnek.... rendes ételt is kéne készítenem néha, de ahhoz most nincs erőm.
Miután kész lett bementem a nappaliba, majd bekapcsoltam a tv-t.
Nem kötött le egyik műsor sem, inkább tv nézés helyett felléptem a telómon facebookra, majd megnéztem az értesítéseim, majd egyszer csak rám írt valaki... ki más mint Rosa barátom.
Rosa: Szia, hogy vagy?
Amanda: Szia... mondhatni jól. :/
Rosa: Mi van? Csak nem megjött?
Amanda: Te hülye! xDD Nem, nem az a bajom... hanem az, hogy nem hallok hírt Armin felől, és ha lemennék hozzá, akkor meg biztos azt hinné, hogy zaklatom.
Rosa: Hmm... tudod mit! Várj addig, amíg meg nem látogat... bízz bennem. :)
Amanda: De, ha nem válik be?
Rosa: Akkor passz... bocsi, de megyek szia :D
Amanda: Szia
Na most mihez kezdjek? Tudom már!
Mivel nyár van semmi mást nem kell csinálni minthogy... aludni.
Felmentem a szobámba, majd visszabújtam a takaró alá... bár nagyon meleg van, de én csak takaróval tudok elaludni.
Elgondolkoztam amit Rosa mondott... vagyis írt, hogy "Várj, addig, amíg meg nem látogat...,,
Nem tudom, hogy most az agyam döntsön, ami azt sugallja, hogy menjek utána, vagy pedig a szívem, aki azt súgja, hogy hallgassak Rosára, majd a szívem győzött.... és végre elaludtam.
Armin szemszög*
Már a parkban voltam Irist várva a padon. Tegnap Alexynek elmeséltem a tegnapit... de nem túl részletesen, majd úgy láttam az arckifejezésén, hogy csalódott bennem. Megkérdeztem, hogy mi a baja, de nem válaszolt semmit... még ma reggel se szólt hozzám egy szót se.
-Armin!-gyorsan felkaptam a fejem, majd Irist vettem észre a park túloldaláról, aki épp felém fut.
-Szia, bocsi a késésért.-mondja, majd leült mellém a padra és kifújta magát.
-Semmi baj, elvégre én is csak most jöttem.-mondom neki.
-Oké, mi lenne ha vennénk fagyit.-kérdi, majd beleegyeztem.
Odamentünk a fagyiskocsihoz, majd kivártuk a sorunkat.
-Te milyet kérsz?-kérdeztem Iristől mikor már mi következtünk.
-Citromosat.-mondja.
-Egy citromost és egy eprest legyen szíves.-mondom, majd miután megkaptuk visszamentünk a padhoz.
-A citromos fagyi a kedvencem.-mondja Iris vidáman.
-Nekem az annyira nem jön be, inkább az epres... képzeld, Amandának is az epres a kedve....-majd egyszer csak fájni kezdett a fejem...
-Armin, jól vagy?-kérdezte.
-Persze... biztos a fagyi miatt van.-mondom neki mosolyogva.
-Hú, akkor jó.-mosolyodik el.
Még sokat beszélgettünk Irissel, majd olyat kérdezett tőlem, amitől lefagytam...
-Mi? Nem értettem.-mondom neki, pedig tisztán értettem, hogy mit mondott... csak nem tudom felfogni.
-Szeretsz engem?-kérdezte tőlem ismét.
Mondanám neki, hogy persze, de az hazugság lenne... és amúgy is valamiért nagyon, de nagyon fájna, ha azt mondanám neki, hogy szeretem... én sajna nem így érzek iránta. Úgy érzem, hogy mintha már szeretnék is valakit, de nem tudom, hogy kit... különös.
Majd ismét fájni kezdett a fejem, annyira, hogy már a két kezemmel kezdtem el szorítani a fejem.
-Armin mi a baj?-kérdezte aggódva Iris.
Én magam se tudom, hogy mi a bajom, csak egyszerűen rám tört ez a fejfájás.
-Én... nem szeretlek.-mondom, mikor már kissé elállt a fejfájás.
-H-Hogy?-kérdezte tőlem megszeppenve.
-Sajnálom, de én nem érzek irántad semmit.-majd ezután minden az eszembe jutott... a balesettől kezdve minden.
-Bocsáss meg, de nekem most sürgősen rohannom kell.-mondom neki válasz nélkül hagyva.
Már mindenre emlékszem! Hogy is felejthettem volna el azt az embert, akit én teljes szívemből szeretek?
Csak rohantam és rohantam Amanda házához, addig ameddig oda nem értem...
Amanda szemszög*
Hangos kopogásra lettem figyelmes. Lementem a lépcsőn, majd a bejárati ajtóhoz mentem, hogy kinyissam az ajtót.
Mikor kinyitottam Armint láttam meg, aki mikor meglátott erősen magához ölelt.
-Armin?-kérdeztem tőle, mivel nem akartam elhinni, hogy ő az, aki épp most ölel át.
-Amanda... hiányoztál.-mondja, már majdnem suttogva.
-T-Te is nekem.-mondom, majd könnyes szemmel átöleltem.
Nem tudom miért, de hirtelen elkezdtem sírni... talán attól, hogy végre emlékszik rám Armin, és, hogy kisírhatom az összes fájdalmamat a vállán addig, ameddig nem láttam.
Eltolt magától, majd a két keze közé vette az arcomat.
-Ne sírj... szebb vagy, ha mosolyogj.-mondja, majd letörölt az ujjával egy kósza könnycseppet.
-Köszönöm...-mondom halkan.
-Mit?-kérdezte.
-Hogy végre itt vagy velem.-majd ismét átöleltem.
Nem tudom, hogy hány percig álltunk az ajtó előtt ölelkezve, de utána Armin eltolt magától, megfogta a derekamat, és megcsókolt.... de hiányzott már ez a csók, ahogy átjárja a testemet a melegség, és megtölti boldogsággal. Hosszú, lágy csókolt lehelt az ajkamra, amitől felforrt a vér az ereimbe. A két karommal pedig körülöleltem a nyakát, majd úgy húztam magamhoz közelebb.
-Valamit mondanom kell.-vált el tőlem.- én... ma randin voltam Irissel, de csak azért, mert nem akartam megbántani, és ez még akkor történt mikor még nem emlékeztem rád, de már akkor is tudtam, hogy őt nem szeretem... hanem téged szeretlek.-magyarázkodik.
-Oh... értem.-csak ennyit tudtam kinyögni.
-De... ugye megbocsátasz?-kérdezte bűntudatosan.
Tudom, hogy Armin nem emlékezett tisztán mindenre, és hogy akkor nem érzett semmit irántam, de... rosszul esik....
Megszeretnék bocsátani neki, és hiszem, hogy ezek után még megbízhatok benne.
-Armin... megbocsátok.-végigsimítottam a kezem az arcán.
-Köszönöm.-mondja hálásan.
Ezután valamiért elkezdtem szédülni... már a földet értem volna a fejemmel, ha Armin nem fog meg.
-Amanda! Minden rendben?-kérdezte aggódva.
-Persze, csak... alig ettem valamit, biztos az a bajom.-mondom fejemet fogva.
-Nagyon sápadt, gyere beviszlek.-mondja, majd felkapott az ölébe, és úgy vitt be a házba.
Lefektetett a kanapén, majd mondott valamit, de arra már nemigen figyeltem... hirtelen olyan álmosnak éreztem magam.
A szemem már kezdett becsukódni... mintha a szemhéjam ólomból lett volna, majd... elaludtam.
Most az egyszer biztonságban éreztem magam, mert éreztem, hogy Armin itt van, és így semmi rossz nem történhet velem.
