Elérkezett a júni. 8.-a, Arminnal feszülten várjuk a reptéren a szüleimet.
-Ne aggódj, minden rendben lesz.-mondja Armin biztatóan, de láttam rajta, hogy ő is ideges.
Aprót bólintottam, majd megfogtam a kezét, majd körülnéztem.
Sokan vannak itt annak ellenére, hogy még csak reggel 7 van... biztos ők is várják haza a szüleiket... bár én most nem azért várom a szüleimet, hogy örüljek most nekik, hanem azért, hogy elmondhassam végre nekik, hogy ne szóljanak bele az életembe.
Gondolatmenetemet Armin szakította meg.
-Hé, asszem ez az ő gépük ami épp megérkezett.-mondja kifelé nézve az ablakon.
-Igen ez az ő gépük.-mondom... kezdek egy kicsit bepánikolni, mi van, ha idegességemben elkezdek remegni? És, ha elkezdenek velem kiabálni itt mindenki előtt?
Nem gondolhatok most ilyenekre... csak pozitívan Amanda, nem lesz itt semmi gond.
-Ami, látom, hogy nem érzed jól magad, akarod, hogy inkább én beszéljem meg velük?-kérdezte Armin.
-Nem, képes vagyok rá... elegem van, hogy mindig csak parancsolnak nekem, ezért is festettem be a hajam, hogy tudják, hogy nem parancsolnak többé nekem.... de hiába volt, és ezután költöztünk el, és engemet otthagytak egyedül egy üres házban.-mondom számat húzva.
-Oh... én...
-Amanda!-hallottunk hátunk mögül egy ismerős női hangot... anyám rohant utánam apát otthagyva a csomagokkal küszködve, de aztán... észrevette Armint... hogy nem lehetett elsőre észrevenni? Hisz itt áll közvetlen mellettem!
Ezután mikor meglátta, abbahagyta a rohanást és elkezdett lassan sétálni felénk.
Mikor megérkezett, megállt Armin előtt, és mintha szikrákat küldött volna felé... elég ijesztő volt.
-Armin, nem ezt beszéltük meg... arról volt szó, hogy szakítasz Amandával, de úgy látom, hogy kimagyaráztad a helyzeted, mert akkor nem fognátok egymás kezét.-néz le a kezünket.
-Nos... a tini szerelem mindent legyőz úgy látom... na, de Amanda most szépen velünk jön külföldre... nincs apelláta!-mondja szigorúan anya.
-Nem! Nem megyek sehova... csak azért jöttem ki a reptérre, hogy elmondjam nektek, hogy többé nem kezelhettek engem úgy, mint egy tárgyat... mindig ide-oda cipeltek, és engem meg se kérdeztek, hogy ez nekem jó-e... és képzeld... kurvára nem jó így nekem...!-már érzem, hogy potyognak a padlóra a könnyeim, de nem akadályoz meg abban, hogy tovább folytassam a mondandómat.
-Érted már? Itt akarok maradni... most jelenleg ez az életem... nem szakíthatod el tőlem azokat az embereket akiket szeretek.-ránéztem Arminra, majd ő megszorította gyengéden a kezem.
Anya csak néz... egyszer rám, egyszer pedig Arminra... most biztos gondolkodik valamin.
-Huh... drágám, máskor ne rohanj el így, nem tudom egyedül cipelni ezt a sok holmit.-jött oda hozzánk apa nagy csomagokkal a hátán.
-Ha? Mi ez a csend? Tán gyászoltok vagy mi?-neveti el magát apa... meg kell, hogy mondja apa viccei, elég rosszak szoktak lenni, de nem tehet róla az ember.
-Drágám...-kezd bele anya.
-Hm?
-Szeretnéd, ha itt maradna Amanda?
-Hát az attól függ... kincsem... itt akarsz maradni, vagy jössz velünk ki külföldre?-kérdi apa tőlem kedvesen... nem hiába vagyok apás.
-Itt szeretnék maradni, ha nem gond.-higgadtam le egy kicsit... végre már nem izgulok annyira mint az előbb.
-Nem gond az, de biztos vagy benne? Mert elég hosszú az út innentől-idáig, és nem olcsó mulatság ez a repülés.. bár ezt most a főnökünk fizette, haha.-kacag.
-Igen, biztos vagyok benne.-mondom határozottan.-Köszönöm szépen.-ölelem át őket.
Váratlanul érte őket, de azért visszaöleltek.
-Na, akkor ti most vissza is mentek egyből a másik géppel vagy.... most mi lesz?-kérdeztem tőlük.
-Hát úgy lenne, mivel nincs nálunk bőrönd, de a legközelebbi gép délben indul.-néz rá apa az órájára.
Kivettem a telefonom a zsebemből, majd megnéztem az időt, még csak 7:27 van... addig felesleges itt várniuk órákat.
-Mi lenne, ha addig nálam lennétek?-kérdeztem tőlük.
-Jó... akkor indulás.-mondja anya.
Kimentünk a reptérről, majd indultunk is haza.
Anya és apa lelkesen beszélgetnek nekem és Arminnak az utukról, hogy milyen idegesítő ember volt a repülőn, aki mindig mondogatta nekünk, hogy itt fogunk meghalni, mert felrobban a gép, meg hogy legalább valami dögös nőcske szolgálná fel nekik a kaját meg ilyenek.. pff én már rég felrúgtam volna székestül... de mind egy is.
A szüleim előre mentek, mi meg Arminnal hátuk mögött ballagtunk hazafelé.
Arminhoz fordultam és nyomtam egy puszit az arcára.
Felém fordult, majd elmosolyodott.
-Most be kell érned ennyivel, köszi, hogy mellettem vagy.-nézek rá mosollyal az arcomon.
Armin beletúrt a hajamba, majd közelebb húzott magához és megcsókolt.
-Ennyivel úgyse érném be-nyújtsa ki a nyelvét, én pedig elpirultam.
-Amúgy...
-Amúgy mi?-kérdem tőle.
-Amúgy... imádom látni ahogy elpirulsz.-mondja vigyorogva, én pedig jobban elpirultam.
Látta, hogy még pirosabb lettem, ezért kacagott egy kicsit, én pedig gyomorszájon vágtam, hogy hagyja abba, de még így is nevetett... bár halkan, de én hallottam.
Majd tovább indultunk hazafele.
*
-Amanda, hoznál nekem egy pohár vizet?-kérdezte tőlem apa.
A kanapén ülve anyával épp valami konyhás műsort néztek.
-Igen, pillanat.-mondtam, majd a konyha felé vettem az irányt.
Bár Arminnak haza kellett mennie, mivel visszajött Alexy és nem hagyhatja mindig egyedül, mivel Alexy elég féltékeny típus... hát ilyen a mi Alexynk.
Miután megtöltöttem a poharat vízzel, bementem a nappaliba és odaadtam apának a vizet.
-Tessék.-adtam át a poharat.
-Köszönöm.-mondta, majd tovább nézte a műsort.... úgy látom jól elvannak.
Ránéztem az órára, 10:46.. ilyen gyorsan telik az idő? Hát nem csoda... hisz nyár van.
Leültem a szüleim mellé a kanapéra, majd velük együtt néztem a tv-t.
Egyszer csak megszólal anya telefonja.
-Halló?
-...........
-Ó, értem.
-...........
-Rendben.... viszlát.-letette.
-Minden rendben anya? Egy kicsit csalódottan tetted le a telefont.-ráncoltam össze a homlokom.
-Semmi, csak... felhívott a főnökünk és azt mondta, hogy előbb kell visszamennünk.-néz rá apára.
-Akkor... már most indulnunk kell?-kérdezte apa.
-Sajnos igen, a főnök felhívta a reptért, hogy mihamarabb küldjön ide egy repülőt.-mondta.
-Értem, akkor induljunk.-mondta apa, majd felállt a kanapéról és elindult az ajtó felé anya kíséretében.
-Hé, nem kísérhetlek ki titeket a reptérre?-kérdeztem tőlük.
-Nem kell drágám, majd még találkozunk, szia, vigyázz magadra.-kimentek az ajtón, elköszöntek tőlem, és már indultak is utukra.
Visszamentem a nappaliba, leültem a kanapéra és tovább néztem azt a főző műsort.... egyedül olyan uncsi.
Kivettem a zsebemből a telefonom, majd elkezdtem tárcsázni Alexy számát... nem szeretnék egyedül maradni itthon, inkább megkérdem Alexyt, hogy náluk lehetek-e.
-.... Igen?-szólt bele Alexy.
-Szia, Ami vagyok, nem bánnád, ha átmennék nálatok? Nem szeretek egyedül lenni itthon.-mondom bele a készülékbe.
-Hát persze, ezt meg se kellett volna kérdezned, mert téged szívesen látlak nálunk.-mondja kedvesen.
-Köszi, aranyos vagy, akkor indulok is, hello.-le is tettem.
Eltettem a telefonom a zsebembe, majd indultam is Alexyékhez.
Megérkeztem. Bekopogtam az ajtón, majd vártam, hogy valaki ajtót nyisson.... de nem történt meg... hmm, pedig nemrég hívtam fel Alexyt.
Ismét kopogtam, de semmi... majd inkább benyitottam rájuk, és ami fogadott nevetséges volt.
Armin és Alexy egy kis macskát üldöznek fel-alá járkálva a házba, és úgy látom, hogy tiszta rumli van... hát ezek.
Beljebb mentem, majd végre észrevettek.
-Óh, hello, bocsi, hogy nem nyitottam ajtót, csak el vagyok foglalva.-mondja Alexy fejét vakarva.
-Azt látom... volt már amúgy macskátok?-kérdeztem tőlük.
-Nem, miért?-kérdezték az ikrek egyszerre, majd egy sóhajtással lehuppantak a kanapéra.
-Azt látom... nem így kell elkapni egy cicát.-mondtam nekik, majd a cica felé vettem az irányt.
A kanapé sarkánál gubbasztott.
Odamentem hozzá, majd hagytam némi távolságot köztünk, hogy ne féljen tőlem, majd óvatosan kezdtem el felé nyújtani a karomat, és mikor láttam, hogy nyugodt, lassan megsimogattam a feje búbját és felkaptam az ölembe.
-Na, ennyit nem tudtatok?-kérdeztem tőlük mosollyal az arcomon és leültem hozzájuk.
-Épp ezt akartam én is csinálni az előbb, mikor még nem voltál itt.-mondta Armin mosolyogva.
-Aha persze... azért kergetitek ezt a cicát vagy 20 perce, mi?-kérdeztem tőlük nevetve.
-Nem is, csak 15 perce kergetjük.-mondta Alexy apró sértődöttséggel.
-Majdnem.. amúgy honnan van ez a cukiság?-ölelem át a macskát.
-Anya és apa vette mikor még náluk voltam, mert mondtam nekik, hogy Arminnal szeretnénk egy házi kedvencet, és így nem unatkoznánk annyira stb. stb.-hadarja el gyorsan.
-Értem, és mi a neve.-kérdeztem tőlük.
Összenéztek, majd egy "ö"-t kaptam válaszul.
-Miért nem adtatok még nevet ennek a cicusnak?-kérdeztem, majd felemeltem a cicát, hogy jobban szemügyre vehessem.
-Hm... fekete szőre van fehér tappancsokkal és szürke a szeme.-vizsgálom meg.-És fiú...-mondom végül... szerintem ezt már ők is észrevették, de azért mondtam.
-Nem lehet más neve mint... Wendy.-bököm ki.... igaz, hogy nem fiú néz, de azért szerintem illene rá ez a név.
-Wendy?-kérdezték a fiúk összenézve.
-Igen... miért? Nem jó?-kérdeztem tőlük szomorkásan.
-De, csak... lehetne más neve is, mint például.... Foltos.-mondja Alexy büszkén.
-Ez komoly tesó? Akkor inkább Foltos helyett lehetne Tappancs.-törte le Alexy szarvát Armin.
-Jól van na, akkor te mit javasolsz? Mi legyen a neve?-kérdezte Alexy testvérétől.
-Hm... hát akkor legyen... Darius!-mondja Armin nagy lelkesedéssel.
-Komolyan Armin? Darius a LoL-ból?-nézek rá értetlenül.
-Miért ne? Ha már lehet Wendy vagy Foltos, akkor Darius miért ne lehetne.-mondja duzzogva.
-Jó, igaz, de akkor mi legyen?-kérdeztem.
-Ó, majd akkor holnap eldöntjük, ha nem ma.-mondta Armin.
Alexyvel bólintottunk egyet, majd mondta, hogy neki még el kell mennie bevásárolni, mert "valaki" nem ment, míg ő nem volt otthon egész héten, ezért most üres a hűtő.
Arminra néztem felhúzott szemöldökkel, ő pedig védekezően felemelte mindkét karját, hogy ő nem csinált semmi rosszat.Elnevettem magam, majd annyit vettem észre, hogy Alexy kiment az ajtón.
-Na, mit csináljunk?-kérdeztem a cicától, akit még mindig a kezemben tartottam.
Nézek bele cuki szürke szemeibe, majd válaszul egy "meow"-ot kapok... jaj, de cuki! >//3//<
-Látom nagyon szereted a macskákat.-mondja Armin, majd megsimogatta a macskát.
-Aha... kiskoromban volt egy macskám, de nem sokáig, mivel a szomszédunk udvarában patkányméreg volt, és rendszeresen járt át oda a macskám, így másnapra meghalt.-mondom számat húzva.
-Az rossz lehetett... és kaptál újat?-kérdi.
-Nem, sajna.-mondtam.
-Nos... akkor legyen ez a macska egy ajándék neked... sajnos nem adhatjuk neked, mert akkor Alexy kiverné a hisztit, de tekintsd úgy ezt a macskát, mintha a tiéd lenne.-mondja Armin mosolyogva.
-Köszi Armin.-letettem a macskát, majd átöleltem Armint.
-Mindig örömöt tudsz szerezni nekem.-mondom a fülébe súgva és elengedtem.
Megfogta az egyik kezével az arcom Armin és mélyen a szemembe nézett.
Lassan, gyengéden csókolt meg, amit viszonoztam is, majd a másik kezével beletúrt dús hajamba.
-Megjöttem!-hallottuk meg Alexy hangját... egyből elváltunk egymástól.
Megfogtam a cicát és leültünk Arminnal a kanapéra.
-Na, hiányoztam?-jött be Alexy, majd bement a konyhába.
-Mit csináltatok még nem voltam? Találtatok nevet a cicának?-kérdezte.
-Nem, nem találtunk neki nevet, hogy mit csináltunk?... Macskáztunk, ez egyértelmű.-válaszolja Armin tesójának.
-Aha, macskáztatok... Armin, a te macskád neve Amanda?-kérdezte a konyhából Alexy... rögvest elpirultam.
Armin is szintúgy.
-Na mind egy, gyertek a konyhába, készítettem szendvicseket.-mondta, majd felálltunk a kanapéról, és elindultunk macskával a kezembe a konyhába.
Örültem, hogy végre minden jóra fordult és nem kellett végül kiköltöznöm külföldre, amit egyáltalán nem akartam, és így itt maradhatok a barátaimmal, és azzal akit szeretek.
(Kommentbe írjátok le, hogy ti milyen nevet adnátok a cicának :D :) Szerintem jövő héten várható új rész, addig is viszlát. ;))
